---

HELENA NORBERG-HODGE:  FROM GLOBAL

DEPENDENCE TO LOCAL INTERDEPENDENCE (A

BOLYGÓSZINTŰ FÜGGŐSÉGTŐL A HELYI KÖLCSÖNÖS

EGYMÁSRAUTALTSÁGIG/EGYÜTTMŰKÖDÉSIG)

 (Teljes fordítás, fordította György Lajos)

 

[A szerző svéd származású nyelvész, tízegynéhány

éven át dolgozott Ladakhban, hogy segítsen az ország

hagyományos kultúrájának és mezőgazdaságának a

megőrzésében. Az Ökológia és Kultúra Nemzetközi

Társaságának alapítója és igazgatója. Híres könyve:

Ancient Futures: Learning from Ladakh, (Ősrégi

jövendők - Ladakh tanulsága) - Sierra Club, 1991.]

Az egész világon, Északtól Délig, bal- és jobboldalon

egyre inkább ráébrednek a gazdasági globalizáció

romboló hatásaira, azonban az a fölismerés, hogy a

megoldást csak a gazdasági tevékenység korlátozása,

helyhez kötése hozhatja - kevésbé tudatosult. Sokan nem

tudják elképzelni a jelenleginél sokkal inkább helyi jellegű

gazdálkodást. Azt mondják:  Az idő túllépett ezen. Egy

globalizált világban élünk"

Látszólag ez teljesen ésszerű nézet, hiszen hogyan is lehetne megbirkózni a jelenlegi globális gazdasági-társadalmi válsággal másként, mint bolygói szinten? Ez azonban nem ilyen egyszerű. Azt gondolom, hogy különbséget kell tenni a globalizáció fokozódását gátló, és a valódi megoldást jelentő erőfeszítések között. Az egész bolygóra kiterjedő gazdaság elszabadulását meg lehet

állítani többoldalú szerződésekkel, amelyek képessé teszik a kormányokat arra, hogy megvédjék az embereket és a környezetet a  szabad kereskedelem" mértéktelenségétől.

Azonban az ilyen nemzetközi lépések önmagukban nem elegendőek, mert nem állítják helyre az egészséges gazdaságot és közösségeket: a jelen társadalmi és környezeti gondjainak távlati megoldásához sok helyi kezdeményezésre van szükség. Ezek eltérnek egymástól, akár a közösségek kultúrája és a környezete. A kisléptékű erőfeszítések is fontosak, de szükség van olyan intézményekre, amelyek nagyobb összefüggéseket keresnek.

Sokan rosszul értelmezik a helyi gazdaságot - mintha az települési szinten teljes önellátást jelentene, mindenkereskedelem nélkül. A legsürgősebb kérdés nem az, hogy a hideg vidékeken lakóknak van-e narancsuk, hanem, hogy vajon a búzájuknak, tojásuknak, tejüknek miért kell ezer mérföldeket megtenni, ha mindez előállítható 50 mérföldes körzetben is.

Mongóliában, ahol több ezer éven át volt helyi tejtermelés és ma is van 25 millió tejelő állat, az üzletekben főleg német vajat lehet kapni. Kenyában a holland vaj fele annyiba kerül, mint a helyi, Angliában az Új Zéland-i vaj sokkal olcsóbb, mint a hazai és Spanyolországban főleg dán tejipari termékeket lehet kapni. Ebben az abszurd helyzetben az egyének mindennapi szükségleteik tekintetében olyan termékektől függnek, amelyeket sok ezer mérföldről szállítanak, - gyakran szükségtelenül. A helyi önállóság fejlesztése nemszüntet majd meg minden kereskedelmet, de csökkenti a szükségtelen szállítást, és erősíti, változatossá teszi a közösségi és a nemzeti szintű gazdaságot. A változatosság és a kereskedelem mennyisége természetesen területenként változhat.

A változtatást akadályozza az a nézet, hogy ha Észak nagyobb mértékben támaszkodna önmagára, ez aláaknázná a Harmadik Világ gazdaságát. Annak a lakossága ugyanis - úgymond - ha ki akar jutni a nyomorból, szüksége van Észak piacaira.

 Ezzel szemben az igazság az, hogy a kereskedelem csökkentése és a helyi termelés növelése előnyös lenne mind Észak, mint Délszámára, lehetővé téve az értelmes munkát és a teljesebb

foglalkoztatást mindenki számára. Ma Dél természeti erőforrásainak nagy részét nyersanyagként szállítják Északra; legjobb termőföldjeiken Észak számára termelnek élelmet, rostnövényeket és még virágot is. Délmunkaerejének jelentős része Észak számára termel. Ha Dél országai saját maguk számára termelnének, sajátforrásaikat használva - csökkenne a nyomor.

Észak és Dél gazdasága merőben eltér egymástól. Egy,Észak számára hasznos tevékenység nem biztos, hogy hasznos lesz egy kevésbe iparosított ország számára is. A hitelek például rombolóan hatnak a kis vállalkozókra, függővé téve őket a világgazdaságtól. Ha a földtől függő gazdaságból elmegy 1000 ember a városba, ott legfeljebb 100 ember kap munkát és 900 munkanélküli lesz.

Egy tévhit szerint a városok a  valódi" kultúra és a sokféleség központjai és a kis, helyi közösségeket tespedés, kicsinyesség és előítéletek jellemzik.

 Azért tűnik ez így, mert az iparosítás egész folyamata azzal járt együtt, hogy a falusi területek politikai és gazdasági ereje megszűnt és a falusiak elvesztették önbecsülésüket. A kis közösségek emberei igen távol vannak a másutt összpontosuló hatalomtól és  kultúrától".

Nyugaton a falusi élet sok nemzedéken keresztül a szélekre szorult és a falusi közösségek életéről a nyugatiaknak torz nézeteik vannak.

Annak ellenére, hogy a Harmadik Világ jelentős részét a kis települések alkotják, a fenti fölfogás kitörölhetetlen nyomokat hagyott. Ha azt akarjuk vizsgálni, hogy milyenek a közösségek a valódi helyi gazdasági hatalom birtokában, vissza kell mennünk néhány száz évvel. Korábban írtam már arról, hogy miként alakította át a gazdasági fejlődés az önmagára támaszkodó, közösségi kultúrát Ladakhban, Kis Tibet-ben.

 A korábbi, hagyományos kultúrát átszőtte a mások iránti türelem. A gazdasági változás szétzilálta a helyi gazdaságot, a döntési jogok a háztartásból és a faluból szinte pillanatok alatt átkerültek a távoli városi központok kezébe. A gyerekek nevelése függetlenné vált a helyi összefüggésektől és teljesen más lett, mint az időseké volt. Az embereket hirtelen bombázni kezdték a médiumok és a hirdetések, amelyek azt sugallták, hogy a falusi élet elmaradott és kezdetleges, a városi élet viszont nagyszerű. Emiatt az emberek elveszítették önbecsülésüket, gyakori lett a pletykálkodás és a súrlódások.

Ha a dolgok így folytatódnak, Ladakh élete nem sokban fog különbözni a nyugati városok életétől. Könnyen elfeledkeznek arról, hogy a Föld lakosságának többsége - főleg a Harmadik Világban - afalvakban él. Erről elfeledkezni és arról beszélni, hogy az emberi lét magával hozza a városiasodást - nagyon veszélyes, a városok növekedési folyamatát tápláló téveszme.  Utópiának" tekintik azt a javaslatot, hogy Amerika vagy Európa népei költözzenek nagyobb arányokban falura, és alig érdekli őket, hogy Kína 440 millió embert a falvakból a városokba akar költöztetni.

Kína gazdaságának  korszerűsítése" ugyanannak a folyamatnak a része, amelyik Délen kezelhetetlen városi népességrobbanást okozott - Bangkoktól Mexico Cityig, Dzsakartáig és Lagoszig. Ezekben a városokban a munkanélküliség uralkodik és milliónyi hontalan él a

nyomortanyákon. Északon is növekednek a városok. A falusi közösségek folyamatosan leépülnek, a lakosságuk az óriásvárosok elővárosaiba törekszik. Az Egyesült Államokban, ahol a

népesség 2%-a él falun, évente 35.000 paraszti gazdaság tűnik el. Ezt a folyamatot nem lehet ajánlani a világ többi részének, ahol a lakosság többsége gazdálkodó. Azonban sehol sem mondják az emberek:  túl sokan vagyunk ahhoz, hogy a városba menjünk."

Ellenkezőleg, azt hangoztatják, hogy a városiasodás a túlnépesedés miatt szükséges. Magától értetődőnek vélik, hogy a központosítás valamilyen módon hatékonyabb, mert a városi lakosság kevesebb forrást fogyaszt. Ha azonban a városok növekedésének valódi költségeit

tudomásul vesszük, akkor látjuk, hogy a fenti nézet mennyire távol van az igazságtól. A városi központok az egész világon hallatlanul forrásigényesek. A nagyléptékű, központosított rendszerek sokkal jobban károsítják a környezetet, mint a kisméretű, a helyhez alkalmazkodott termelés. Az élelmet és a vizet, az építőanyagot és az energiát mind nagy távolságból hozzák nagy energiafogyasztású létesítmények révén; az összegyűjtött hulladékot szintén távolra szállítják vagy a környezetre terhelő módon elégetik. Az üveg- és acélházakban, amelyek ablakai soha nincsenek nyitva, a belélegezhető levegőhöz szivattyúkra és energiára van szükség. Párizs vagy Kalkutta legzsúfoltabb kerületeiben a lakosok élete az élelmiszerszállításoktól függ, minden kilogramm odaszállított és elfogyasztott élelmiszer többször annyi olaj elégetésével, és jelentős mennyiségű hulladék termelésével, szennyezéssel párosul.

Ezek a nyugati jellegű városi központok, legyenek azok Brazíliában, Egyiptomban vagy Skandináviában - egyaránt kiszorítják a helyileg alkalmazott módszereket, amelyek a helyi források, a tudás és a biológiai különbözőség használatán alapultak.

A norvég halászfalvakban élő gyerekek szeretik a tőkehalat, míg a tibeti fennsík lakói jobban kedvelik főterményüket, az árpát. Mégis, egyre inkább rábeszélik az embereket arra, hogy mindenütt ugyanazokat az élelmiszereket fogyasszák. Világszerte rábírják az embereket a monokultúrás termelésre, amely lerombolja a kulturális és a biológiai különbözőséget. A világgazdaság mesterséges hiányt okoz azzal, hogy nem veszi figyelembe a helyi tudásrendszereket és úgy neveli a gyerekeket, hogy függjenek az erősen központosított gazdaságtól. Az eredmény a hatalmas munkanélküliség, a növekvő vetélkedés, az egyre gyakoribb etnikai összeütközések.

El kell vetni az olyan globalizált gazdasági rendszert, amelyik nagyon sok ember közül csupán egy kisebbséget képes etetni, ruházni és fedéllel ellátni. Olyan tudás- és gazdasági mintát kell támogatni, amelyik alapja a különböző tájegységek, éghajlatuk, talajuk és forrásaik ismerete.

Északon, ahol a legtöbben eltávolodtunk a földtől és egymástól, nagyot kell ehhez lépnünk. De éppen egy városiasodott területen lehetséges a kapcsolatteremtés. A nagy városokon belül újra megteremtve a kisebb közösségek szövedékét és a gazdasági tevékenységet a körülöttük lévő források felé irányítva, a települések visszanyerhetik a tájegységi jellegüket, sokkal  élhetőbbek" lesznek, és kevésbé terhelik majd a környezetüket. Feladatunkat könnyebben tudjuk végrehajtani, ha támogatjuk a falusi közösségeket és a kistermelőket: ők az egészséges mezőgazdasági alapok újrateremtésének kulcsai egy erősebb, különbözőségeket ismerő gazdaság felé vezető úton.

A VÁLTOZÁS IRÁNYA.

A helyi csoportokon belül már sokan munkálkodnak azon, hogy erősítsék a közösséget és a helyi gazdaságot.

Ahhoz, hogy ez sikeres legyen, politikai változások szükségesek mind nemzeti, mind nemzetközi vonatkozásban. Hogyan lenne lehetséges például erősíteni a mozgalmi részvételi demokráciát, ha a tevékenységet korlátozza a hatalmas vállalatok politikai hatalma?

Miként tehetné lehetővé a támogatás kizárólag a kistermelők és a helyi tulajdonú üzletek virágzását, ha a társaságok jóléte és a  szabad kereskedelem" politikája a nagytermelők és nagy eladók érdekeit támogatja?

Miképpen térhetünk vissza az oktatás során a helyi összefüggésekre, ha a monokultúráját hirdető média folyamatosan befolyásolja a gyerekeket a bolygó minden szögletében? Miképpen lehet a helyi erőfeszítések révén elősegíteni a helyileg rendelkezésre álló erőforrások használatát, hogy azok versenyképesek legyenek szemben az erősen támogatott nagy vízierőművekkel és atomerőművekkel szemben?

A politikai változások teret nyújtanak az inkább közösségen alapuló gazdaságnak. Egyesek azt fogják mondani, hogy a decentralizálás beavatkozást jelent ( társadalmi mérnökség"), ami súlyos változásokkal jár sok ember életében. Valójában éppen a mai munkanélküliséggel és növekedéssel járó társadalom igényli a beavatkozást minden korábbinál nagyobb mértékben, mivel ez hozta magával, hogy az emberek elhagyják a nyelvüket, élelmiszereiket, építészetüket egy egységesített monokultúra kedvéért.

Mások úgy értelmezik a helyi termelés pénzügyi ösztönzését, mint helytelen támogatást. Azonban ezen ösztönzők léteznek jelenleg is a szállítás, távközlés, energiaszolgáltatás területén, az oktatásban, a központosított termeléssel kapcsolatos kutatásban és fejlesztésben. Olcsóbb lenne a helyi, mint a világméretű felé haladni.

A távolsági közúti közlekedést ma jelentősen támogatják - ez mutatja, hogy miként működik a világgazdaság. Az EÁ.-ban ma 2,5 millió mérföld köves út van, és a következő években 80 milliárd $-t szánnak ennek növelésére. Tervek készülnek pl. az Alaszkát és Szibériát összekötő útra. Az Európai Közösség 2002-ig 120 milliárd ECU-t akar fordítani további 7500 mérföldnyi autópálya építésére és alagúttal akarja összekötni Európát és Afrikát. Délen a gyér erőforrásokból is fordítanak erre, pl. Új Guineán 48 millió $-t költöttek 23 mérföld út építésére, hogy a faanyagot közelebb vigyék a kiviteli piacokhoz.

Ha ezeket a támogatásra fordított pénzösszegeket arra szánnák, hogy fejlesszék a kisebb léptékű, helyi közlekedést, annak hatalmas volna a haszna.Munkahelyeket és egészségesebb környezetet teremtene. Lehetne kerékpár- és gyalogutakat létesíteni, ösvényeket az állatok szállítására, fejleszteni a csónak- és hajóközlekedést, a vasutat. Még az ipari országokban is lehet tenni valamit ebben az irányban. Amszterdamban például ki akarják tiltani a gépkocsikat a városközpontból, szélesítik a járdákat és kerékpárutakat csinálnak.

A kormányok erősen támogatják a nagyléptékű energiaszolgáltató rendszereket, - sokmilliárd dolláros beruházásokról van szó - ahelyett, hogy a helyi megújuló energiaforrások kihasználásával törődnének. Ezek kevésbé szennyeznék a környezetet, csökkenne a természeti területekre és az óceánokra nehezedő nyomás, és a veszélyes nukleáris technológia használata.

A mezőgazdaságban is a nagyméretű üzleteket segítik: a nagytermelőket, valamint a biotechnológia, a vegyszer- és energiaigényes monokultúrák területén folyó kutatást és az oktatást. Ezen összegek a kisléptékű mezőgazdaságra fordítva segítenék a falusi kis gazdaságokat, a biológiai különbözőség a jó minőségű talajok megőrzését, a jobb élelmiszerek termelését. A városi fogyasztók nem tudják, hogy a nagyüzemi mezőgazdaság támogatásai a nagyvállalatok és a közvetítő kereskedelem érdekeit szolgálják.

Az autópályák építésére szánt kormánytámogatások elősegítik a nagyvállalatok tulajdonában lévő óriásüzletek szaporodását. Azokat a kis piacokat kellene visszaállítani és fejleszteni, amelyek korábban Európa minden városában és településén ott voltak. Ez lehetővé tenné a kis tőkével rendelkező helyi kereskedőknek és kézműveseknek, hogy eladják árúikat; élénkítené a városi központokat és csökkentené az üzemanyag okozta szennyezést. A kistermelők támogatása fellendítené a városokat és a környék mezőgazdasági termelését - kevesebbet kellene fordítani az élelmiszerek földolgozására, csomagolására, szállítására és hirdetésére.

A tévé és a többi tömegtájékoztató eszköz jelentős támogatást kap a kutatási és fejlesztési alapból, közlétesítményi fejlesztés vagy oktatási támogatás címén és egyéb közvetlen és közvetett támogatás alakjában.

Ezek manapság összeolvasztják, egyformává teszik a különféle kulturális hagyományokat szerte a világon.

Ehelyett lehetőséget kellene nyújtani a helyi kultúra támogatására, a zenétől és a drámától a bábjátékig és a fesztiválokig. Jelenleg az egészségügy területén a beruházásokkal a hatalmas, központosított kórházakat támogatják, amelyek a városi lakosságot szolgálják. Az erre fordított pénzen több kisebb klinikát kellene létesíteni több ember egészségügyi ellátásának a biztosítására. Kisebb súlyt kell fordítani a technológiára és nagyobbat a szakemberekre. (!? ford.)

Alkalmat kell teremteni a nyilvános gyűlésekre, ahol a döntéshozók szembesülnek a lakossággal. Ez élénkíti a közösségeket és erősíti a részvételi demokráciát.

Vermontban pl. városi gyűléseket rendeznek ezzel a céllal. Ma a nagyvállalatok - túl a támogatásokon - több kormányzati intézkedésből vagy a szabályozás hiányából.is hasznot húznak. Mindez a kis, helyi vállalkozások kárára van. A nem korlátozott  szabad" kereskedelem feltétlenül igényli a szabályozást és a polgároknak ragaszkodniuk kell ahhoz, hogy a kormányok védjék meg az érdekeiket. Nemzetközi szerződésekben meg kell változtatni a  játékszabályokat",

hogy elősegítsék az üzleti világban a különbözőség fejlesztését és a központosítás jelentős csökkentését illetve felszámolását.

Milyen területeket kell megvizsgálni?

A tőke szabad áramlása szükségszerűen a nemzetek feletti vállalatok növekedéséhez vezet. Meg van rá a lehetőségük, hogy bárhol a világon működjenek és önálló nemzeteket túszként kezelnek, azzal fenyegetve a kormányokat, hogy összecsomagolnak és elmennek, megszüntetve a munkaalkalmakat. A kormányokat arra kényszerítik, hogy vetélkedjenek ezen csavargó társaságok ( vagabonds") kegyeiért és csalogassák őket az alacsony munkabérekkel, laza környezetvédelmi szabályozással, és anyagi támogatással. Például egy néhány száz munkahelyet létesítő társaság alacsony kamatra kap kölcsönt, támogatják a dolgozóik képzését, mentesítik őket a helyi adók fizetése alól és csökkentik a nemzeti adóikat. A helyi vállalatok ilyen támogatást nem kapnak és nem tudják túlélni ezt a vetélkedést. A tőke szabad áramlásának a korlátozása csökkentené a nemzetek feletti vállalatok előnyeit.

A kormányok abban a hitben támogatják a  szabadkereskedelmi" politikát, hogy a globalizáció meggyógyítja országuk beteg gazdaságát. Ehelyett éppen ellenkezőleg. korlátozniuk kellene azon termékek behozatalát, amelyeket helyben is elő lehet állítani. Ezzel meg lehetne védeni a munkalehetőségeket és a helyi forrásokat a nemzetekfelettiekkel szemben.

 A legtöbb országban az adózási szabályok a kis vállalkozókat sújtják. A kisléptékű termelés munkaigényesebb és az emberi munkát terhelik a jövedelemadók, társadalombiztosítási járulékok, forgalmi adók is. Az adórendszer a nagyvállalatok tőke- és energiaigényes termelését támogatja. Alapvetően meg kell változtatni az adórendszert, ezzel segítve a helyi termelőket, munkahelyeket teremtve, előnyben részesítve az embereket a gépekkel szemben. Az energia-felhasználás megadóztatása is a kisléptékű, emberi munkán alapuló vállalkozásoknak kedvezne. Az üzemanyagot úgy kell megadóztatni, hogy az tükrözze valós költségeket, beleértve a felhasználásuk révén okozott környezeti károkat is. Ennek következtében csökkenne a szállítás és előnyt kapna a helyi termelés és fogyasztás.

A bankok hitelpolitikája is a kicsiket sújtja: ők magasabb kamatot fizetnek a kölcsönök után, mint a nagy cégek. Csak a kicsiktől kérnek személyi biztosítékot.

 A kistermelők vállait tisztességtelen terhek nyomják. A nagyüzemi csirketartás jelentős környezeti gondokkal jár: betegségek veszélye, a szennyvíz elhelyezése, szállítási kérdések stb. Ezeket a kérdéseket törvényesen szabályozzák, de a szabályozás ugyanúgy vonatkozik arra a kistermelőre, akinek mindössze egy tucat kapirgáló csirkéje van. Emiatt társaival együtt gyakran versenyképtelenné válik.

Egy kisvállalkozótól, aki odahaza eladásra süt süteményt, a nagyüzemi konyhákra vonatkozó egészségügyi szabályok betartását követelik. Ez gazdaságilag természetesen lehetetlen.

A városokban elválasztják egymástól a lakó-, üzleti- és ipari övezeteket. A megszorításokat újra kell gondolni, és egymáshoz közel kell hozni a lakásokat, kis üzleteket, kisiparosokat és egyéb kisléptékű termelést. A Harmadik Világ lakosságának legnagyobb része kis városokban és falusi közösségekben él és függ a helyi gazdaságtól. Ezért is meg kell állítani a városiasodás és globalizáció folyamatát, erősítve a helyi gazdaságokat.

 A teendők:

A nagy gátakat, az ásványi tüzelőanyaggal működő erőműveket, a többi nagy energiaigényes létesítményt, a szállítást hozzá kell igazítani a városok szükségleteihez és a kiviteli termeléshez. Nem ezeket kell támogatni, hanem a helyi, megújuló energián alapuló létesítményeket. Így gátolni lehetne a városok növekedését és erősíteni a kis városokat, falvakat. Miután Dél országaiban van igény az energiatermelés fejlesztésére, a fent említett folyamatok támogatására feltehetően lehet északi támogatást szerezni. Régen a gyarmatosítás, a fejlődés hozta magával, most a  szabad kereskedelem" és a globalizáció eredményezi azt, hogy a legjobb földeken Észak piacai számára termelnek. Ha a termelés nagyobb mértékben szolgálja a helyi fogyasztás érdekeit, ezzel nem csak a helyi közösségek gazdasága erősödik, hanem kisebb lesz a szakadék a gazdag és a szegény között és csökken a  fejlődő" világban rendszeres éhezés. Dél országait keményen sújtják olyan szabadkereskedelmi" egyezmények, mint a GATT és a NAFTA. Sokkal előnyösebb volna számukra, ha megőrizhetnék a természeti erőforrásaikat, segíthetnék nemzeti és helyi üzleti vállalkozásaikat és korlátoznák az idegen média és hirdetések saját kultúrájukra gyakorolt hatását. Kiemelik az embereket a viszonylag biztonságos helyi gazdaságból és rárakják őket a globális gazdasági létra legalsó fokára - akkor is, ha ez távlatokban Dél lakossága többségének nem érdeke.

 Dél számára hatalmas előnnyel járna, ha véget vetnének a nyugati jellegű monokultúrát tanító oktatásnak. Előnyt kell adni a helyi nyelv és helyi értékek, a helyre jellemző tudás számára.

Dél gazdaságai és közösségei számára előnyös volna, ha a nyugati rendszerű nagy tőkére és energiára alapozott egészségi ellátás helyett inkább használnák a helyi, bennszülött eljárásokat. (?! - ford.)

Döntő fontosságú, hogy megjavuljon az elsődleges javakat termelők (elsősorban gazdálkodók) helyzete és általánosságban a falusi élet. Manapság Dél számára a médiumok, a hirdetések és a turizmus azt az üzenetet közvetítik, hogy a falusi élet alacsonyabb evolúciós szintet jelent, s ezzel hatalmas pszichológiai nyomást gyakorolnak a lakosságra annak érdekében, hogy váljanak korszerű, városi fogyasztókká. Ez ellen föl kell lépni sajtótermékekkel, a vicces könyvektől kezdve a színházig és a filmig, amelyek ráébreszthetik a déli embereket Észak életének a valóságára.

 Ezen erőfeszítéseket  ellen-fejlődésnek" nevezem, mivel tudatos erőfeszítéseket jelentenek a fenntarthatatlan, erősen szennyező, fogyasztói életmód egész világon való elterjesztésével szemben.

Délen az emberek többsége spirituális, kulturális és gazdasági erejét a saját szülőföldjével fenntartott kapcsolatából meríti. Tudatosítanunk kell, hogy az ember természetére, valamint a nyugati ipari kultúrának a hatékonyságára és felsőbbrendűségére vonatkozó feltételezéseink elpusztítják a helyi gazdaságok és közösségek szerkezetét. Nyugat behatolása előtt az emberek saját dalaikat szerették énekelni, a saját nyelvükön beszéltek, saját vidékük ételeit fogyasztották.

És még ma is a legtöbb felnőtt szeretné fenntartani a régi kultúrát, megtartani a közösséget. Ahelyett hogy belehelyeznénk az embereket a nyugati jellegű városi központokba és elrabolnánk kulturális és személyi azonosságtudatukat függővé téve őket a világgazdaságtól, hagynunk kell az embereket ott, ahol vannak.

AZ EMBEREK KEZDEMÉNYEZÉSEI

 

A helyi gazdaság fejlesztésének maga után kell vonnia a kulturális és biológiai különbözőséghez való alkalmazkodást, ezért sehol sem lehetséges valamiféle egyetlen megoldás. A helyi mozgalmi erőfeszítések annyira különbözőek lehetnek, mint az adott terület sajátságai. Az alábbi áttekintés nem törekszik teljességre, de megmutatja a ma lehetséges lépések lehetőségeit.

Sok helyen közösségi bankok és hitelforrások létesültek, növelve ezzel a helyi vállalkozások számára rendelkezésre álló tőkét és lehetővé téve az emberek számára, hogy a pénzüket saját közösségükben vagy annak szomszédságában fektessék be, és nem távoli vállatokba.

A  vásárolj helyi terméket" mozgalmak segítik a helyi vállalkozók fennmaradását akkor is, ha erősen támogatott nagyvállalatokkal kell vetélkedniük. Az ilyen mozgalmak megóvják a pénz  elszökését" a helyi gazdaságból és segítenek ráébreszteni az embereket a rejtett költségek létére, amelyek az olcsóbb, de távoli áruk vásárlása esetén a környezetet és a közösséget sújtják.

Szerte az Egyesült Államokban, Kanadában és Európában mozgalmi csoportok jöttek létre

szembeszállva a nagyvállalati láncok falusi és kisvárosi gazdaságba való behatolása ellen. Például a McDonald's vállalat, amelyik 1993-ban szerte a világban 900 vendéglőt létesített és tervei szerint a következő években minden kilencedik órában egy újat kíván megnyitni, legalább két tucat országban találkozott a mozgalom ellenállásával. Krakkóban például megakadályozták egy régi városnegyedben egy McDonald's étterem létesítését, Indiában azért küzdenek, hogy a vállalat be se tudjon hatolni a piacra. Az Egyesült Államokban és Kanadában például a Wal-Mart, a világ legnagyobb kiskereskedelmi vállalat terjeszkedésével és a nagy bevásárlóközpontok terjeszkedésével szemben lép fel egy mozgalmi hálózat, amelyik igyekszik megvédeni a közösségeket és azok munkalehetőségeit.

 A pénznek a helyi gazdaságban tartására jó módszer a helyi pénzrendszer kialakítása. Massachusetts államban megteremtették a Deli-dollárt, amelyik a helyi gyorsétkezdékben költhető el. Ithacaban, NY államban 1991 óta létezik egy Ithaca-Hours nevű helyi pénz, amely 900 részvevő között forog, naponta több mint 48000 $ összegben. Hasonló helyi pénzrendszereket már az EÁ nyolc államában használnak. (Nem fejti ki részletesen ezek működését.)

A Helyi Cserekereskedelmi Rendszer (Local Exchange Trading Systems, LETS) lényegét a nevében hordozza. Az emberek felsorolják az általuk kínált szolgáltatásokat és javakat és hogy mit kérnek cserébe azokért. A számlájukon a javukra írják azokat a javakat és szolgáltatásokat, amelyeket más rendszer-tagoknak nyújtottak, és ezen jóváírást a rendszer más tagjaitól kapott szolgáltatásokra és javakra fordíthatják. Így a kevés  valódi" pénzzel rendelkező emberek is részt vehetnek és előnyökhöz juthatnak a helyi gazdaság keretein belül. A rendszer Nagy Britanniában jött létre, ahol már több mint 250 ilyen működik, és létezik Írországban, Kanadában, Franciaországban, Argentínában, az Egyesült Államokban és Új Zélandon.

A rendszer lehetővé teszi sokféle szolgáltatás, pl. ácsmunka, kocsijavítás, gyerekfelügyelet, varrás, lakásfestés, könyvelés, egészségügyi gondozás, valamint helyben előállított mezőgazdasági és egyéb termékek cseréjét. A rendszer hallatlanul sikeres pl. magas munkanélküliség esetén. Birminghamban (Angliában), ahol 20% körüli munkanélküliség van, a városi önkormányzat támogatta egy igen sikeres LETS-rendszer kialakítását. Ezeknek a kezdeményezéseknek pszichológiai előnyei is vannak, ami van annyira fontos, mint a gazdasági előny: sok ember, aki addig úgymond  csak munkanélküli" volt, és  haszontalan", értékessé vált a szakértelme és tudása révén.

További ötlet a helyi  kölcsöneszköz-tárak létesítése", amely révén az emberek meg tudják osztani szerszámaikat a közösséggel. Ezzel csökkenteni lehet a mezőgazdaságban, erdészetben, kertészetben, háztartási javítások során használt eszközök egyéni birtoklását és az emberek pénzt takarítanak meg, ezzel együtt erősítik a szomszédsági együttműködést, ami egy valódi közösség fontos része.

A legérdekesebb mozgalmi erőfeszítés a Közösségi Támogatott Mezőgazdaság (Community Supported Agriculture, CSA) mozgalom, amely révén a városi fogyasztók közvetlen kapcsolatba kerülnek egy közeli termelővel. Egyes esetekben a fogyasztó előre megveszi az egész évi termést, megosztva a kockázatot a termelővel. Más esetekben a termést havi vagy negyedévi részletekben veszik meg. A fogyasztónak joga van rá, hogy meglátogassa a gazdaságot, ahol az élelem nő, egyes esetekben segítenek is a munkában. Ez a rendszer gyorsan terjed Európában, Észak Amerikában, Japánban. Az Egyesült Államokban 1986 és 1992 között ezen rendszerek száma 200-ról 600-ra emelkedett. Ahol a kis gazdaságok száma rohamosan csökken , ott ennek a rendszernek nem csak gazdasági indoka van. A termelő és a városi fogyasztó közvetlen kapcsolatának kedvező hatása van a helyi gazdaságra és a környezetre. New York Cityben jelenleg több mint két tucat termelői piac van, ahol a közeli termelők évente több millió dollárt vesznek be. (Fordító: Budapesten jelenleg mintegy 26!) A Cornell Egyetem  Új termelők - új piacok" című programja igyekszik ezt fejleszteni. A munkaterv igen fontos például a termelői szakértelemmel rendelkező bevándorlók számára.

Az ökofalu alapítási mozgalom talán a legjobb módszer a világpiactól való függés ellen. Szerte a Földön az emberek építik a közösségeiket, amelyek révén igyekeznek megszabadulni a mai kor szennyezésétől, a vetélkedéstől és az erőszaktól. Sok közösség a megújuló energiaforrásokra építve arra törekszik, hogy sokkal együttműködőbb helyi gazdaságokat fejlesszenek ki. Az Ökofalu Hálózat (Global Eco-village Network)összekapcsolja a hasonló közösségeket.

A helyi gazdaságok teremtése a  nevelés" újraértékelésével jár. Meg kell vizsgálni, hogy egy nagyobb gazdasági területen milyen az összefüggés a növekvő specializálódás és a függővé válás fokozódása között. A mai oktatási rendszer világszerte a központosított globális gazdasági rendszer számára készíti fel a gyerekeket. Lényegében mindenütt ugyanazon tanterv szerint oktatnak, függetlenül a kulturális hagyománytól.

Oldal: A helyes életmódról
DHARMA-DIALÓGUS - © 2008 - 2024 - dharma-dialogus.hupont.hu

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat